Suche

Lasst uns wagen, Ungarisch zu denken!

9. März 2024 Vasárnapi Újság von Szilárd Demeter

Der rassische Klassenkampf gegen die weiße, christliche Kultur des Westens ist eine Legierung aus zwei Ideologien, die beide zu Diktaturen geführt haben. Wir wissen das zu genau, weil wir beides erlitten haben.

Kaum waren die „hundert Jahre ungarischer Einsamkeit” vorbei, wurden wir von der uferlosen Ausbreitung der Rechtsprechung und der alles in Schwarz und Weiß sehenden Kultur des Abschaffungismus überrollt. Der rassische Klassenkampf gegen die weiße, christliche Kultur des Westens ist eine Legierung aus zwei Ideologien, die beide zu Diktaturen geführt haben. Wir wissen das zu genau, weil wir beides erlitten haben.

Der neue Aufbruch ist also weder ein Aufbruch noch neu. Es ist praktisch dasselbe wie das, was der Dichter Attila József (1905-1947) „faschistischen Kommunismus“ nennt. Eine Mutation desselben totalitären Denkens, das vor einem Jahrhundert, sagen wir, die Gedanken von Nietzsche oder Marx „missverstanden“ hat. Man hat nicht daraus gelernt, man erzählt uns wieder die „neue” Geschichte des faschistischen Kommunismus.

Wir fingen damals an misstrauisch zu werden, als man unseren Fleischkonsum angegriffen hatte und seitdem geht es bei jedem Schnitzel nur noch um den Kampf für die Freiheit. Dann wurde das traditionelle Familienmodell (Vater-Mutter-Kind) ins Spiel gebracht und behauptet, es sei ein künstlicher Mythos. In der Tat, es ist kaum ein paar Tausend Jahre alt, es ist keine Tradition. Die Tradition wird demnach mitnichten durch die gelebte Vergangenheit, sondern durch die wunschgesteuerte Zukunft geschaffen.

Die Feministin sagt: Wenn du eine Frau bist, sei ein Mann. Der LGBTQ-Aktivist sagt: Wenn du ein Mann bist, sei eine Frau. Aber es ist am besten, beides zu sein und noch etwas anderes. Der BLM-Protestler will, dass Weiß schwarz ist, denn Schwarz ist das neue Weiß.

Der Fortschritt verleugnet seinen Vater, wage es nicht zu denken, trompeten sie, Dissens ist ein Gedankenverbrechen. Neue Marxisten und Libertäre sind die Ideologen, die den natürlichen Raum zwischen den Nationen als eine zu füllende Lücke sehen.

Doch was von dort aus als Befruchtung gilt, ist von hier aus gesehen Gewalt. In diesem Wahnsinn ist es nicht so selbstverständlich, den Europäer unter den Weißen, den Ungarn unter den Landsleuten zu erkennen.

Als Kind im Szeklerland in Siebenbürgen habe ich noch an die Enträtselung geglaubt und mir damals vorgestellt, dass alle unsere historischen Größen Sternsoldaten von Fürst Csaba waren, welche in Zeiten der Not die Ungarn anführen sollten.

Denn der Schriftsteller Sándor Márai (1900-1989) hat Recht, dass „die Dichter schon immer aus der Weide eine Heimat gemacht haben“, aber es ist unsere Pflicht, unsere Heimat als Heimat zu erleben und zu erhalten. Unsere Großen helfen uns dabei noch heute. Sie waren die Kämpfer für dieselbe Freiheit, die wir auch heute verteidigen. Sie wurden von demselben nationalen Impuls angetrieben, der sie dazu brachte, den Rahmen dieser Freiheit zu erweitern, der uns auch heute noch antreibt, von demselben Mutterland, aus dem sie flüchteten, und von demselben Boden, aus dem wir heute sprechen.

Unser letztes nationales Erwachen vor kaum zweihundert Jahren unterschied sich qualitativ von dem, von dem wir heute aus Übersee hören.

Die Großen des Reformzeitalters waren die Ersten, die über Kants Aufklärungsimperativ hinausgingen: Sie wagten nicht nur zu denken, sondern auf Ungarisch zu denken. Diesen intellektuellen Mut brauchen wir heute umso mehr.

Wagen wir es, Ungarisch zu denken!

Autor, Szilárd Demeter ist Generaldirektor von Petőfi Literarisches Museum

Übersetzt von Dr. Andrea Martin

DEMETER SZILÁRD. MERJÜNK MAGYARUL GONDOLKODNI!

Alighogy véget ért a száz év magyar magány, lavinaszerűen ránk zúdult a parttalan jogszaporítás és a mindent fekete-fehérben látó eltörléskultúra. A nyugati fehér keresztény kultúrkör ellenében meghirdetett faji alapú osztályharc két olyan ideológia ötvözése, amelyek egyenként is diktatúrákhoz vezettek. Mi csak tudjuk, hisz mindkettőt megszenvedtük.

Az új ébredés tehát sem nem ébredés, sem nem új. Gyakorlatilag ugyanaz, amit József Attila „fasiszta kommunizmus“-nak nevez. Ugyanannak a totalitárius gondolkodásnak a mutációja, ami egy évszázaddal ezelőtt „félreértette“, mondjuk, Nietzschét vagy Marxot. Nem tanultak belőle, ismét mondják nekünk az új mesét, a fasiszta kommunizmusét.

Próbálom valamennyire komolyan venni a mai „kultúrharcot“, de elég nehezen megy, mert egyszerűen nevetséges. Bolond egy világot élünk. Akkor kezdhettünk el gyanakodni, amikor megtámadták a húsevést, azóta minden flekken szabadságharc. 

Aztán a hagyományos családmodellt (apa-anya-gyerekek) kezdték ki, mondván, mesterséges mítosz. Tényleg, alig pár ezer éves, ez nem hagyomány. Hagyományt ezek szerint nem a megélt múlt, hanem a vágyvezérelt jövő teremt. A feminista azt mondja: ha nő vagy, légy férfi. Az LMBTQ-aktivista pedig azt: ha férfi vagy, légy nő. De a legjobb, ha mindkettő vagy egyszerre és még valami más is. A BLM-tüntető azt szeretné, hogy a fehér legyen fekete, mivelhogy a fekete az új fehér.

A progresszió megtagadja atyját, ne merj gondolkodni, harsogják, az eltérő vélemény gondolatbűn. Az újmarxisták és a liberárják azok az ideológusok, akik a nemzetek közötti természetes teret betömendő résként látják. Csakhogy ami onnan nézve megtermékenyítés, az innen nézve erőszak. Ebben az őrületben nem annyira magától értetődő köszönteni a fehérek között az európait, honfitársban a magyart.

Gyermekként Székelyföldön még hittem a megfejtést, akkoriban úgy képzeltem, hogy történelmi nagyságaink mind Csaba királyfi csillagkatonái, akiket szükség idején vezényelnek a magyarok élére. Onnan ismerjük fel őket, hogy nem azt mondják: „Előre!“, hanem azt: „Utánam!“

Ezért nem tévedünk el mi, magyarok. Sem térben, sem időben. Az előttünk járók mutatják az utat ezerszáz éve. Aki utánuk megy, az a miénk. És hát mozdulnunk kell. Mert igaza van Márainak, hogy „mindig a költők csináltak legelőből hazát“, de a hazát hazaként megélni és megtartani a mi dolgunk. Ebben ma is segítenek a nagyjaink. Ők ugyanannak a szabadságnak a harcosai, amelyet ma is védünk, ugyanaz a nemzeti felhajtóerő vette rá őket arra, hogy ennek a szabadságnak a kereteit tágítsák, mint ami ma is fűt bennünket, ugyanarról az anyaföldről rugaszkodtak el szárnyalni, ahonnan ma beszélünk.

A legutóbbi, szűk kétszáz évvel ezelőtti nemzeti ébredésünk minőségileg más volt, mint az, amiről manapság hallunk a tengerentúlról. Mi nem töröltünk, hanem létrehoztunk. Nem a nemeket szaporítottuk, hanem az igeneket. Nem áldozati pózból támadtunk, hanem szabadságharcosként feszültünk neki a világnak.

A reformkor nagyjai voltak az elsők, akik túlléptek a felvilágosodás Kant által megfogalmazott imperatívuszán: nem csak gondolkodni mertek, hanem magyarul mertek gondolkodni. Erre az intellektuális bátorságra ma még inkább szükségünk van.

Merjünk magyarul gondolkodni!

Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert